Idézet egy előszóból
„Legszívesebben tegeződve szólnék ezekhez a szobrokhoz, mint régi ismerőseimhez, talán csak egy kis bizonytalansággal a hangomban, mert meglehet, hogy csakugyan láttam őket, de az sincs kizárva, hogy nem őket, hanem csak majdnem őket ismerem, hiszen csak álmaimban és képzeletemben volt velük találkozásom…..Mint pionírok a szűzföldeket, úgy veszik birtokukba ezek a szobrok alaktalanul lebbenő álmainkat. Nem a létezőt oldják fel, hanem a formátlanságból formálnak emberformátumút, ismeretlenül is ismerőst.”
(Örkény István, 1973)